Happy World TV Day!
A Global TV a hozzáférhetőség bajnoka
Brüsszel, 2023. november 21.
Az egyesület, mint szakmai érdekképviselet céljának tekinti az audiovizuális médiumok médiaszolgáltatási kultúrájának emelését, az audiovizuális kereskedelmi tevékenység, valamint a tagok erkölcsi súlyának emelését, szakmai munkájának elősegítését, s az ehhez szükséges szakmai környezet fenntartását, javítását.
A MEME konzultál, ajánlásokat tesz, állást foglal a szakmát és a tagokat érintő jogszabályok és gazdasági döntések előkészítése, felülvizsgálata és módosítása érdekében. A MEME együttműködik a szakmai társszervezetekkel, a tevékenységhez kapcsolódó állami szervekkel, döntéshozókkal. A médiahatósággal kötött közigazgatási szerződés alapján részt vesz a társszabályozásban az „on-line” lekérhető médiaszolgáltatások ellenőrzésében a beérkező panaszok alapján. Továbbá évente átfogó kutatásokat végez a médiapiac szereplőit érintő kérdésekben, az iparágat érintő változásokról, melynek eredményeit a honalpon is közzétesszünk letölthető formában.
2023. október 26-án tartottuk az idei televíziós iparági seregszemlénket a Ram-ArT Színházban. Köszönjük a nagy számú érdeklődést és részvételt a rendezvényen!
A MEME idén, október 20-án immár 10. alkalommal rendezte meg a televíziós iparág legnagyobb éves seregszemléjét a "Big Picture"-t. Végre újra személyesen talákozhattunk partnereinkkel.
A MEME idén is várja az érdeklődőket 2021. március 11-én 10.00 – 13.00 óra között a Nonspot rendezvényén, melyet a pandémia miatti előírásoknak megfelelően csak online formában tudunk megtartani.
A TELEVÍZIÓZÁS VILÁGNAPJÁN EGY OLYAN IGAZSÁGOT ÜNNEPLÜNK, AMELY A FÖLD MINDEN TÁJÁN EGYFORMÁN ÉRVÉNYES:
A TÉVÉ MEGVÁLTOZTATJA AZ ÉLETÜNKET
Brüsszel, 2020. november 21.
Minden, amit a televíziós piacról tudni érdemes
A MEME szervezésében idén is megrendezésre kerül a hazai televíziós iparág legnagyobb éves seregszemléje, a Big Picture! Tekintettel a kialakult helyzetre a rendezvényt ezúttal online formában tartjuk